Víztakarékos öntözést fejlesztenek Nyomtatás

Hódmezővásárhely - Víztakarékos, az eddiginél nagyobb területet elérő öntözőcsatorna-hálózatot kíván létrehozni a Makó és Vásárhely térségében működő Tisza–Maros Szögi Vízgazdálkodási Társulat, amely több mint 300 millió forintot nyert erre a célra.

Több nyertes pályázatnak köszönhetően 326 millió forintos fejlesztést indított a 132 ezer hektár működési területtel rendelkező, vásárhelyi központú Tisza–Maros Szögi Vízgazdálkodási Társulat, amely az Új Magyarország vidékfejlesztési tervben is pályázik öntözőcsatorna-hálózat fejlesztésére.



– Az elmúlt évtizedben a globális klímaváltozás miatt térségünkben hol rendkívül aszályos, hol komoly belvizes esztendők váltották egymást. Tavaly kiderült, hogy olyan magyar mezőgazdaságra van szükség, amelyet a növekvő termelés jellemez.
Éppen ezért nekünk is olyan agráriumot kell szolgálnunk, amely felkészül az intenzív termelésre, a globális klímaváltozásra, s ráadásul versenyképes is. Arról próbáljuk meggyőzni a gazdákat, hogy élni kell a pályázati, fejlesztési lehetőséggel, hiszen nemcsak külföldi termelőkkel, de még a kedvezőbb helyzetben lévő dunántúliakkal is versenyben állnak.
Szerencsére megnyíltak az uniós források az öntözőcsatorna-hálózat fejlesztésére, mely az egyik alapja a mezőgazdasági termelés felfutásának – mondta Balla Iván.

A 25 ezer gazdálkodót tömörítő, egymilliárd forintos vagyonnal rendelkező Tisza–Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat nyerte az ország vízgazdálkodásai közül a legnagyobb összeget, 326 millió forintot fejlesztésekre.

– A következő hét évben olyan létesítményeket, csatornákat, szivattyútelepeket akarunk létrehozni, melyek gazdaságosan, olcsón üzemeltethetők, lehetőség szerint a legmodernebb műszaki színvonalon biztosítva a víztakarékos, s a jelenleginél nagyobb területet ellátó öntözést. A munkát már megkezdtük, a régi csatornákat szigeteljük, burkoljuk, hol betonelemekkel, hol pedig fóliával – tette hozzá az ügyvezető. Balla Iván elárulta, a társulat hosszú távú célja, hogy a mindszent-székkutasi csatorna fejlesztésével, a közút és vasút alatt áthaladva elérjék a pusztaszéli részt. Onnan ugyanis már nem kellene szivattyúzni a vizet, az gravitációs úton eljutna a csatornákba. A társulat kezelésében lévő 600 kilométernyi csatorna nemcsak öntözésre, de a belvízelvezetésre is alkalmas.

– Nem mennének a fejlesztések az önkormányzatok nélkül, szerencsénkre Vásárhely és Makó is támogatja a beruházásokat – tette hozzá Balla Iván.


Új meder a kopáncsi telep mögött

Nemrégiben egyezett meg a társulat és a Magyar Közút Kht. a kopáncsi telep ügyében. Az ugyanis beleesik a 47-es négysávúsításába. A Tisza-Maros Szögi Vízgazdálkodási Társulat a telepét jóval hátrébb helyezi. A munkálatok érdekében az út mentén lévő hódtó-kistiszai csatorna is új mederben folyik majd, amelyet a új telep háta mögött ásnak.

Megjegyzés: Forrás: delmagyar.hu