Nyomtatás E-mail

Rendkívüli közgyűlést hív össze dr. Lázár János a belvízhelyzet kapcsán

2011. január 8.

A tűzoltóság, a vízgazdálkodási társulat és az önkormányzat erői összehangoltan védekeznek Szikáncson és Erzsébeten is a belvíz ellen – állapította meg dr. Lázár János a szombat reggel tartott bejáráson.

A két településrész veszélyeztetett pontjait végigjárva dr. Lázár János a szakemberekkel konzultálva kijelentette: Erzsébeten négy, a település külső részén lévő ingatlan, míg Szikáncson a belső részen található hat ház van veszélyben, a helyzet megoldására az önkormányzat, a katasztrófavédelem és a vízgazdálkodási társulat példás együttműködésben teszi dolgát: szivattyúznak, homokgátakkal védték meg a házakat, illetve csatornákat ástak a víz elvezetésére. Világosan látszik, hogy ez a két hely a környék legmélyebb pontja, ahonnan, még ha nem is lesz csapadék, akkori s napokba telik, míg a vizet eltávolítják.


– A Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat már eddig több tízmillió forintot fordított a védekezésre, az önkormányzatra a helyreállítás során hárulnak feladatok, szintén több tízmilliós tételben – jelentette ki dr. Lázár János, aki hozzátette: az Erzsébeten lakóknak csereingatlant ajánlott fel az önkormányzat, azonban ők ragaszkodnak jelenlegi otthonukhoz. Arra az esetre is felkészült Vásárhely városvezetése, ha újabb csapadék érkeztével súlyosbodna a helyzet, a kitelepítéshez a megfelelő ingatlanok rendelkezésre állnak.

– Magyarország legmélyebben fekvő városa Hódmezővásárhely – állapította meg a polgármester, aki január 20-ra rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi. A testület megtárgyalja a hivatal által összeállításra kerülő kiemelt belvízrendezési tervet, amely megvalósításában a kormány segítségét fogják kérni. A terv egyrészt a lakosság védelmét kell hogy szolgálja, azonban a mezőgazdaság védelmére is stratégiát kell kidolgozni. A város külterületének, szántóterületének egyharmada víz alatt áll, ez a mezőgazdaság 2011-es gazdasági kilátásait meglehetősen rontja, és nagyon sokaknak az egzisztenciáját is veszélyezteti.

A bejáráson részt vett Benkő Zsolt, a külterületek képviselője is, aki elmondta: a lakosok biztonságban érszik magukat a védekezésben részt vevők segítségének köszönhetően, minden veszélyeztetett lakáshoz tudtak szivattyút biztosítani, és ha az időjárás nem hoz jelentős csapadékot, kezelhető lesz a helyzet.