Mélyítés

Tbc-re is gyógyír a csodató vize, már rendezik a terepet a gyógyulni vágyóknak – galériával, videóval

Járt mostanában Kakasszéken? Ha arra veti az útja, úgy láthatja a tó egy részét, mint talán még soha! A nádat levágták, a tó medrét kotorják. Kovács Gábor, a Bankár Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kakasszék mecénása szeretné, ha a Székkutashoz tartozó településrész ismét felkerülne a turisztikai térképre, úgy, ahogyan 100 évvel ezelőtt is rajta volt. Akkor ugyanis együtt emlegették Hévízzel és Harkánnyal.

Kakasszék a csodató miatt vált hajdan híressé. A múlt század elején egy Júlia nevű kislány tbc-s sipolyait gyógyította meg a víz, amelyről bebizonyosodott, hogy összetételében is hasonló az Orosházán lévő Gyopárosi tóhoz. Erre alapozva, Hódmezővásárhely korabeli vezetése, létrehozta előbb a gyógyfürdőt, majd 1932-ben a szanatóriumot, ahol eleinte csontgümő-kóros betegeket gyógyítottak, majd miután kiderült, hogy a víz kiválóan alkalmas mozgásszervi rehabilitációra is, és a tbc-s betegek száma is örvendetesen lecsökkent, a mozgásszervi rehabilitáció vált a szanatórium fő profiljává. 

Kakasszék
Kakasszék 1-es tavára már szinte rá sem lehet ismerni. Az utóbbi években csak a nádat láttuk, ami elrejtette a tavaly nyáron sajnos kiszáradt tavat. Fotó: Kovács Erika

120 millió forintba kerül a tó mélyítése

A gyógyintézet páratlan környezetben található, Kakasszék maga a nyugalom szigete. A szanatórium előtti tórész, az úgynevezett 1-es tó, Kovács Gábor tulajdona.

– Évekig vártam, hátha lesz egy olyan pályázat, amelyen a tó kitakarításához forrást remélhetek, de nem lett. Úgy döntöttem, hogy a tulajdonomban lévő részt saját forrásból tetetem rendbe – mondta lapunk megkeresésére Kovács Gábor bankár, a Bankár Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, műgyűjtő, filantróp. Ő nyitotta meg Magyarország első magánkórházát, a Telki Kórházat is.

Kakasszék a szívügye, ott nőtt fel

Kovács Gábornak szívügye Kakasszék, ugyanis ott nőtt fel. Már sikeres üzletember volt, amikor visszavásárolta a családi házukat, amit felújíttatott, majd több olyan helyi házat is megvett, amelyek lakatlanok voltak, vagy már majdnem össze is dőltek. Egy részüket elbontatta, a többiben szálláshelyeket alakíttatott ki, illetve egy közösségi házat. A tó hajdani strand felőli része is a tulajdona. Kovács Gábor szeretné visszahelyezni a térképre Kakasszéket. Hajdan ugyanis együtt emlegették Hévízzel és Harkánnyal.

Az úgynevezett 1-es tó rehabilitációjára 120 millió forintot fordít a bankár a saját tőkéjéből. A munka három ütemben zajlik, az első, a szanatórium előtti rész, már elkészült. A nádtorzsa és a tómeder mélyítésekor kitermelt föld kisebb „hegyet” képez a part strand felőli szakaszán, amit hamarosan elszállítanak. 

Mélyítik a kakasszéki csoda tavat

Fotók: Kovács Erika

Hajdan nem volt benne nád, sokan jártak oda fürödni

– Ha előveszünk néhány fotót a ’30-as, 40-es évekből, akkor azt látjuk, hogy a tóban nem volt nád. Az emberek szívesen fürödtek benne és sokan meggyógyultak. Ezt szeretném helyreállítani. Információim szerint hajdan két buzgárforrás táplálta gyógyvízzel a tavat. Hogy ezekkel most mi a helyzet, csak a kitakarítás után látjuk. Reményeim szerint a második és a harmadik ütemmel szeptemberre végzünk. A tó tavaly kiszáradt, most, szerencsére, van benne némi víz. Miután a kotrással végzünk, látjuk majd milyen állapotok lesznek és ezután lehet a vízutánpótlásról gondolkodni – mondta Kovács Gábor, akinek a jövőbeni tervei között szerepel a kakasszéki strand felújítása is.

https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/2025/03/kakasszek-to-kotras