Év végén lejár a kútamnesztia
Idén év végén lejár a kútamnesztia a korábban engedély nélkül létesített, az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutakra. Ezek bejelentése a Nemzeti Földügyi Központhoz 2023. december 31-ig szankciómentes, azaz bírság nélkül meg lehet tenni.
Magyarországon több százezer ingatlantulajdonost érint az engedély nélkül, de ettől még nem feltétlenül jogszerűtlenül létesített és működő fúrt vagy ásott kutak utólagos engedélyeztetése. 1992 előtt ugyanis nem kellett engedély, illetve bejelentés kútfúráshoz. Maga az engedélyezési eljárás illetékmentes, a megadásához azonban kell a kút összes lényeges paraméterét rögzítő szakvélemény képesített és hivatalosan regisztrált vízmérnöktől vagy kútfúrótól. Ennek ára helyszíntől és vállalkozótól függően 50 ezertől akár 150 ezer forintig terjedhet.
Kutak engedély nélkül
A becslések szerint az Alföldön 50 és 100 ezer közé tehető az engedély nélküli kutak száma, a legtöbb a Homokhátságon található. Ezért is volt nagy a gazdák felzúdulása Bordányban, ahol a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete rendezett fórumot, amelyen a közös agrárpolitika változásairól Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságáért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára tartott tájékoztatót. (A közös agrárpolitika az Európai Unió mezőgazdasági támogatási rendszere.)
Műholddal ellenőrzik, ki öntöz
A fórumon téma volt a kutak engedélyeztetése is. A település jól ismert gazdája, Bordány legnagyobb őszibarack-termesztője Bálint László is ott volt. Azt mondta, nagy felháborodás volt, de a szakértők ilyenkor mindig azt mondják, ez van, ez a törvény.
2025-től műholdak segítségével ellenőrzik majd, hogy valakinek van-e kútja, és öntöz-e. Ötnaponta végigfényképezik a földeket
– mondta a vállalkozó, aki finoman úgy fogalmazott, hogy bután van kitalálva az egész.
Nincs az az apparátus, ami ezt feldolgozza. Az én becslésem szerint Bordányban van 250 gazdának közel 1000 kútja, a Homokhátságon van 15 település. Ez több ezer kút papírozását jelenti. Nincs ember, aki ezt megcsinálja. Tíz év se lenne elég rá
– mondta.
Folyamatosan hosszabbított határidő
Az ásott és fúrt kutak ügyintézését folyamatosan hosszabbította a kormány. Az engedély nélkül létesített kutak vízjogi fennmaradási engedélyezésére 2023. december 31-ig van lehetőség. Az engedély nélkül, vagy attól eltérő módon létesített ásott vagy fúrt kút engedélykérelmét a jegyzőhöz kell benyújtani. Ezek utólagos engedélyezésének, valamint megszüntetésének hatásköre megoszlik a jegyző, illetve megyei katasztrófavédelmi igazgatóság között.
Ingyen van, de pénzbe kerül. Aki a határidőig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül vagy attól eltérően létesült kútra, annak 2024. január 1-től vízgazdálkodási bírságot kell fizetni. A engedély nélküli vízhasználat esetén 1 millió forintig terjedhet. A kútbejelentés, illetve az engedélyezési eljárás mentes az illeték- és díjfizetési kötelezettség alól. Az eljárás során felmerülő egyéb költségek, valamint a dokumentáció készítés költségei a kérelmezőt terhelik.