Főmenü

Társulatunkról

Megrendelőink

Az erősödő piaci viszonyok között a vízgazdálkodással foglalkozó társaságok, köztük társulatunk is a több lábon állásra törekszik. A megváltozott gazdasági körülmények hatására átalakult a célcsoportok összetétele is. Rendszeres megrendelőink között vannak önkormányzatok, mezőgazdasági üzemek, mezőgazdasági, víz-, mélyépítés, környezetvédelmi profilú vállalkozások és egyéb beruházások megrendelői.

Vállalkozási tevékenységünk formái igen széleskörűek: az alvállalkozástól a társvállalkozáson át a fővállalkozásig minden forma megtalálható, természetesen az adott feladat által megkövetelt szakmai partnerek szükség szerinti bevonásával. Társulatunk az alaptevékenységen túl – a rendelkezésre álló szabad kapacitással vízépítési, mélyépítési, valamint környezetvédelmi célú munkálatokat végez.

Megrendelőink részére garanciát jelent társulatunk múltja, referenciái, megbízható pénzügyi háttere, a rendelkezésünkre álló humán és gépi erőforrásaink. Társulatunk vezetése igen nagy hangsúlyt fektet a megbízható fizikai állomány megtartása mellet a szellemi tőke felhalmozására. Ennek eredményeképpen megrendelőink egy összeszokott, megbízható csapat munkájával találkoznak, akik törekszenek a kivitelezési feladatok komplex kezelésére. Így egy adott projekt elkészítése, tervezése, ügyvitele, lebonyolítása és kivitelezése a szükséges pénzforrások előteremtésére irányuló pályázatkészítésével együtt.

Megrendeléseink teljesítéséhez, feladataink megoldásához ma már nélkülözhetetlenek a megbízható építőipar gépek és vízszolgáltató berendezések. Társulatunk folyamatosan igyekszik gépparkjának üzembiztonságát fokozni és Új univerzális munkagépek beszerzésével a piacon minél nagyobb, és speciálisabb részt vállalni.